A démon

Nos, itt a történet első fejezete! Kellemes olvasást!:)




I.

A démon


Becsapta az ajtót. Mindene csurom víz volt, testét vizes ruhája nehézzé tette. Este volt már régen, éjfél felé járhatott az idő, s ő még csak most ért haza. Hiába volt tavasz, odakint hideg volt az idő, az eső szakadt megállás nélkül.
Az előtérben sötét volt. Nagyon sötét mégis úgy döntött, eltalál a fürdőig. Sötétben kezdett hát tapogatózni. A fal....a láda....és tapogatta a tárgyakat, melyek átvezették a vendégszobán...szemét közben behunyva tartotta, hiszen gyakorolnia kellett a hallása és a tapintása fejlesztését. Lassan lépkedett a sötétben. Nem akart nekimenni semminek így az éjszaka közepén, s apját sem szerette volna felébreszteni. Pedig könnyűszerrel világot gyújthatott volna, de mégsem tette.
Kitapintotta az egyik szék támláját. Cseresznyefa...érezte az érintésén. Kifinomultak voltak érzékei, amennyire csak lehetett, mégis messze elmaradt a többi nemesebb fajtól.
Az asztal. Végigsimított rajta jobb kezével, s azzal vezette magát a kandalló felé, melytől elkanyarodva akart a fürdő felé menni. Azonban ahogy végigsimított az asztalon, keze beleütközött valamibe. Kitapogatta. Nem tányér, édesapja különben sem hagy mindent az asztalon. Nem is pohár, ahhoz túl lapos lett volna. Viszont apró barázdák keretezték, nagy volt és tetejére furcsa, puha anyag siklott. Majd megragadta Aarmon kezét, és a lány csuklóját megszorította. Egy kéz volt az!
Aarmon azonnal másik kezével világot gyújtott, mutatóujja hegyén apró láng jelent meg, megvilágítva egy férfi arcát.
Aarmon szíve hevesen dobogni kezdett, ahogy meglátta az idegent. Az magas volt, erős termetű és izmos. Arcbőre barnás volt és számtalan sebhely pihent rajta keresztben és hosszában. Nyitott szemei smaragdzölden ragyogtak, egy furcsa félelmet és egy furcsa vonzást idézve fel a lányban. Megnézte Aarmont. Megnézte zöld szemeivel, s ahogy arcát pásztázta, hegyes fülei egészen elernyedtek, mintha az idegen férfi elérzékenyült volna. Most pedig szemébe omlott hol hosszú, hol rövid, rendszertelen frizurája. Vérvörös hajszálai kemények voltak és végeik mintha el lettek volna égetve...Az egyik szál hosszú volt, a másik rövid, nem volt fején két olyan szál, amely egyforma hosszú lett volna.
Megnézte magának Aarmont. Megnézte hosszú, ébenfekete haját és villogó, szürkés szemeit, fehér bőrét, kicsit magasabb homlokát és annak díszét. Megnézte rózsa ajkait és vékony, mégis formás tagjait.
Elengedte a lány kezét szelíden és gyengéden.
A férfi egy démon volt, aki hátrált egy lépést.
Aarmon észrevette démon mivoltát és ő is hátrálni kezdett, harci pózt felvéve.
A démon azonban nem tette ugyanezt. Lehajtott fejjel állt és a padlót nézte. Most pedig megszólalt mély hangján, egy furcsa démonian ördögi hangzással, mely körbelengte a szobát. De csak halkan.
-Bocsánatod kérem a hirtelen megjelenésért. Na de nem tehettem máshogy, édesapád még észrevett volna. Így is csodálkozom hogy nem vett észre...Engem nem nehéz észrevenni, hiszen mivel látod démon vagyok. Na de még mielőtt akármit is mondanál, vagy tennél: Nem harcolni jöttem. Nincs okom rád támadni ifjú hölgy.
-Akkor miért jöttél túlvilági? - kérdezte Aarmon bizalmatlanul.
-Alkum van a kisasszony számára.
-Hogy???
-Igen, alkum. Ez, pedig a következő lenne: Ismertem az édesanyád. Tudom hogy volt egy titka. Ugyan azt nem tudom, hogy mi volt az, de azt tudom, hol találhatod meg. Tudom, hol bukkanhatsz a titka nyomára és derítheted ki, mi van a szívedben. Amit ajánlhatok az egy hatalmas kaland, lenyűgöző és távoli tájakon át. Egy veszélyes utazás teli kelepcékkel, de ugyanakkor tanulságos lesz és fényt deríthetsz a szíved mélyén rejtőző titokra. Olyan barátokra lelhetsz, akikre egy ilyen eldugott faluban soha. Ha itt maradsz, ebben a porfészekben, akkor elvesztegeted azt az erődet, ami benned rejtőzik.
Nagy tettek várnak rád! Ha elfogadod az ajánlatom… Akkor egy egész tengert állíthatsz majd a hátad mögé, háborút nyerhetsz az ismeretlen ellen, amire kevesen képesek! Megmenthetsz egy birodalmat és megtalálhatod a hazádat.
A legnagyobb álmod teljesül. Maradéktalanul. De óvatosnak kell lenned, mert nem gyerekjáték az egész. Ez nem szórakozás.
Aarmon nem tudott ehhez mit szólni. Egyszerre túl sok volt neki, amit a démon mondott. Na de honnan tudná, hogy igazat mondott? Hiszen nem is ismeri, életében nem látta még. És eléggé baljós kinézete van. Ez a sebhelyes bőr… a démon rengeteg csatát vívhatott már, zsúfolt élete lehetett. Bizonyára megpróbáltatások sorozatán esett át, ahogy minden démon ezen a világon. Szeme komolyságot sugárzó, testtartása büszke, akár egy vezéré. Arca fiatalos, de férfias és megviselt.
-Hiszen nem is ismerlek. – szólalt meg végül.
-Nem. Valóban nem. – ismerte el a démon. –A nevem Neil-Dairon. Persze gondolom, ez semmit nem mond neked, hisz nem ismered a démonokat.
-Éppen eléggé ismerem őket ahhoz, hogy ne kössek alkut velük.
-Megértem bizalmatlanságodat. De ha ezt az esélyt elmulasztod, életed végéig itt fogsz rostokolni. Jól gondolom, hogy ez a legszörnyűbb rémálmod?
Aarmon megütközött. Tényleg minden vágya az volt, hogy elmenjen innen.
-Miért higgyek egy démonnak?
-Mert ez a démon igazat mond.
-ÚGY! – nevetett fel a lány – Szóval a démonok igazat beszélnek! El is higgyem…
-Nem várom, hogy el hidd, de ha nem teszel próbát, sosem fog kiderülni.
-Nem üzletelek démonokkal!
-Még akkor sem… - vonta fel a szemöldökét a megviselt arcú Neil-Dairon -…. Ha az életét adja érted és kalandod alatt végig segíteni fog a helyes úton maradni?
Aarmon elképedve nézett a démonra.
-Mi?...
-Jól hallottad
-Na de miért? És miért pont engem?
-Már elmondtam. Mert nagy dolgokra vagy hivatott. De csak akkor, ha te is akarod!
Aarmonon átsuhant egy furcsa érzés. Az érzés gyors volt és halvány, hamar szertefoszlott, de biztos volt benne hogy hihet neki. A démon… talán igazat mond?
-Mit kell tennem? – kérdezte lehajtott fejjel.
Neil-Dairon elmosolyodott, de csak szolidan és rejtve.
-Ki kell szabadítanod a börtönömből.
-Hogy?
-Fogj kezet velem és megkötődik az alku. De aki egy démonnal szövetséget köt, örökre hozzá lesz láncolva. Ha nem vállalod ezt, megértem.
-Én... – Aarmon újra elbizonytalanodott, habár szeretett volna hinni a démonnak.
A démon ekkor megint megszólalt mély, zengő hangján:
-Később talán bánni fogod, hogy nem fogtad meg a kezem.
Aarmon elméjében elképesztő visszhangot vertek ezek a szavak, úgy érezte, belevésődtek elméjébe. "Később talán bánni fogod, hogy nem fogtad meg a kezem"
-Vállalom.
-Nos rendben. –kezdte a démon – akkor nyújtsd jobbodat és tartsd be az alku rád eső részét.
-Aarmon habozott. De kisvártatva kinyújtotta jobb kezét a démon felé, s a démon sebhelyes, megviselt keze mellé helyezte. De nem ért még hozzá. Agyán most megint egy érzés suhant át, egy kósza gondolat. Beférkőzött agya minden szegletébe, nyúlványába és féltekéjébe. Átszaladt idegein és végtagjaiba vezető erein, még középső ujját mozgató fő erén is. Megmozdította ujját és tudta:
A démon igazat mond.
Hozzáért a démon kezéhez.
S most hirtelen szél kapott ébenfekete hajába, fény furakodott szemeibe és hirtelen eltűnt a teste. Csak a tudata maradt a végtelen semmiben, mindenütt fehérség ölelte körül, majd egy borítékot látott, mely régi volt és szakadt. Abból, pedig hirtelen egy szakadt pergamen-darab került elő, melyen egy rajz volt. Egy rajz egy kardról. Valószínűleg vázlat lehetett, azonban nem ez tűnt fel neki. Hanem a kard nyelének tövében egy díszítésül szolgáló kő, melynek közepébe egy szem volt vésve.
A pergamen és a boríték eltűnt, ő pedig ismét ott állt a szobában, szemben a démonnal, a kezét fogva.
Neil-Dairon üveges tekintettel bámult maga elé, majd Aarmon elengedte a démon kezét.
Az magához tért. Megnézte kezét és megsimította haját. Szemében elégedettség csillogott.
Halkan szólalt meg.
-Köszönöm. –azzal lehajolt és felvett valamit a földről. Egy tekercs volt az, amit széthajtott.
-Ezt tedd el. Ne kérdezd mi ez, mert nem tudom. Csak annyit, hogy édesanyád titkának egy része. Ha pedig elindulsz Nautrimba, megtudod, hogy mi ez. Ott meg tudják mondani.
-Nautrim??
-Igen. Az Északi Birodalomba kell menned. Köszönöm, hogy kiszabadítottál és teljesítetted az alkud. Immáron a szolgálatod alatt állok. De nem bánj velem szolgaként, mert a jóindulatom még meg talál ölni.
Aarmon maga sem tudta miért, de elnevette magát.
-Nem vagyok rabszolgahajcsár.
Végül az újdonsült démon-barátja is elmosolyodott.
-Tehát akkor most Nautrimba?
-Minnél hamarabb….Hogy is hívnak?
-Aarmon.
-Úgy. Hát Neil-Dairon, vörös-démon üdvözöl.